2008. március 27., csütörtök


Kövek

Halk szavakban hangos
kopogás. Leült. Majd
szívemből csak úgy
kirepdeső kövek hulltak le
súlytalanul szobám kövezetére.
S velük maradtam,
egyenként megcsodálgattam,
megérintettem,
megsimogattam...

Segíts, hogy átöleljem...

2008. március 23., vasárnap

A függöny nem bírta...
kettéhasadt...

Az egységet megosztó erő
győzni látszott.
Aztán csend... Halálos csend...
Kemény, hosszú csend... Mert
üres... mert nincstelen... mert
vantlan... mert megijeszt...
De léte kötelező. Az üres nagy
csend életet megelőző léte kötelező.

Aztán halk lábdobogás, majd
meglepettségből való felocsúdás,
hangos kopogás, retesz-csattanás,
beszéd, kérdések, szaladás...

S újra egy hasadás...
Ez most a csendé... s résén
kihallatszik a lehulló leplek
könnyed allelujája...

2008. március 22., szombat

Nagypéntek a Kolosszeumnál

Mellettem brazil Miatyánk...
Fölöttem helikopterek...

Aztán csak az esőcseppek
Pattogása az esernyőkön...
Tizenegyedik állomás:
Jézust a keresztre szegezik...
Zuhogni kezd... Mellettem
halkul a brazil Miatyánk,
s fölöttem a helikopterek...

S az eső nem áll meg...
Ő kitart... csak mi vonulunk
haza dolgunk jól végeztével,
s az esőben csak ő marad...
Fenn a kereszten...

2008. március 15., szombat

Na, megint én vagyok

Hej komám, eccer a zidő jól eltelt, mióta nem írtam neked, de itt annyi munka esszejött, hogy ejsze kalákába se tudnók megcsinálni. Na, de azétt nem olyan nyomorúságos a helyzet, me' egy csepp idő azétt akad mindenfélire. Most éppen megsajnált münköt a zegyetem, az 'szem legalábbes, me' két hét szabadságot adtak, hogy a húsvétot nyugalomba, s annak a maga csendjibe megünnepelhessük. Hát most ez a pihenési alkalom nekem erőssen jól fog, me' egyhuzamba elég sok volt az iskolába járás, s ahogy a marosi rádió zenés üzenetibe hallgattuk vót, hogy Petinek nehéz az iskolatáskája, hát úgy itt a miénk se könnyű, értetted-e. Na, de visszük!

Osztán a tavasz es lassan elkezd egészen nyárias lenni, itt erre felé sokat nem szemetel. De avval a kicsi tavasszal es annyi turista érkezett mind a csepegés. Me' igencsak szép város ez a miénk. Mű es úgz döntöttünk páran, hogy jövő héten meg-megnézegetünk ezt-azt, ha má' a vakáció eppe ebbe a szép városba telik.

De erről jut eszembe, hogy igen sok érdekes dolgot mutattak meg nekünk az elmúlt héten. Mégpediglen levittek minket oda, ahol Péter apostol sírja van értetted-e. El se hinnéd, hogy annak üdején a császár egy egész római temetőt bétemetett, hogy ide bazilikát építessen. Így aztán Péterünk csontjai es odabé vannak. Ha Rómába jársz, mindenképp nézd meg, me' erős fáin. Na, de azétt a zidegenvezetőt is válaszd meg rendesen, me' a miénk olyan fáin menyecske vót, még rajzokat es hozott, hogy megértsük, hogy variálódott Szent Péter sírja, s mi honnét hova került.

Osztán hét elejin a Vatikáni kertekbe vetemedtünk. Igaz, hogy úgy esett, eppe csak vénasszonyok nem potyogtak, de azétt kocsiból es megnéztük, amit érdemes vót. Erről mesélni nem es lehet érted-e, ezt meg kell nézni. Ide olyan valaki vezetett el minket, aki úgy ismeri a kerteket, mind Istók Péter bátyom az esztelneki erdőt.

Ezeket csak ezétt írom, hogy nehogy azt hidd, hogy csak dógozunk itt, azétt úgy állunk a munkához, hogy más es odaférjen. Muszáj es úgy állni, me' ezek se gyurakodnak. Na, de majd egy hetijegyet fizetek nekik Csomafalára, érted-e, ott osztán beléjőnek.

Na, hát egyelőre ennyi, s majd igyekszem néha jelentkezni, addig es kitartást, s ahogy Barni mondá, ha süt a nap, a szalmakalapot ne vedd le!

S az igaz, hogy se Bereckbe, se Eresztevénybe nem mehetünk, de azétt Gábor Áronról emlékezzél meg!

2008. március 7., péntek


Itt már nincs ereje a szónak...
Elhalkul, jelentéktelenné válik...

Itt csak a lét, az ittlét,
a lét itt... ez fontos.

Ez itt egy másik játék...

Egyszeri és egyszerű...

Megfog, magával ragad,
megtérít... Nincs visszaút...

Aztán csak megyünk... és
nem baj, és... megyünk tovább...