Lehet lelkigyakorlatozni az utcán? - Itt hallgathatóak tapasztalatok.

Kérlek, hordozd őket...

Reggel volt...
És láttam... szemében
halvány lánggal, de
tüzesen, ajkai sarkában pedig
félelmetesen ott ült
egy nyugodt és alázatos,
de roppant nagy szenvedés...
Szavaim nem voltak...
Karommal megöleltem,
majd lassan elengedtem,
s elindultam az este felé...

Este lett...
Más hely, egy másik arc...
Tüzes lánggal égő szempárt
rejtegetett egy szerető és
könnyed mosoly... de a mosoly
két szélén most is ott ült...
Kicsit idegesebben, láthatóbban
a lángtól aláhúzottan... Ott ült
a szenvedés...
S én beszéltem... ott, ahol a szó
erőtlen, s legfenebb fájdalmat okoz...
Hordozni akartam...
De lehet tetéztem!?

Most magam ülök...
Az utca zaján átszűrödik
néhány madárhang, s közelről
hallom a billentyű-pötyögést...
S közben látom a két szempárt...
Itt vannak...
Egészen közel...
Tehetetlenül bambulok magam elé,
s oldalaimon legördül egy-egy
izzadságcsepp...

Kérlek, hordozd őket...

Mi az utcai lelkigyakorlat?

Nem a végére érés a lényeg, hanem a bennelevés.

A jelenlétben való élet az életben való jelenlét...

Háromszor kérdi: „szeretsz-e engem?” Valami komoly elköteleződés lenne a játékban? Nem hallotta az első válaszomat? Vagy nem értette? Tudatosan teszi, és ma teszi, és velem teszi, és értem teszi... Mert így leszek jelen az életemben, így teszem rá döntéseimben önmagam arra, amire hivatott vagyok... az ő ajándékára. Indulhatok legeltetni.

Aztán még hozzáteszi: „kövess engem!” Ma, most... Mától, mostantól... De nem „majd kövess engem”, sem „eddig nem követtél engem”, hanem kövess engem... egyszerűen a jelenlétben...

Így az életben való jelenlét a jelenlétben való élet...