Körülvesz...

Nem kértem. Csak jött.
Úgy kaptam... Ma is
rámköszönt.

Keresett, kérdezett,
aggódott, mosolygott,
én örültem s meghatottan
ültem itt magammal...

Honnan? Miért? Ezt
sem érdemlem...
Egyszerűen csoda,
ahogy körülvesz...

Angyalok mindenütt...
Mosolyban, szélben,
dalban, napsütésben,
Most épp egy barátban...

Tavasz a télben,
Víz a sivatagban,
Mindenütt ott vagy...

Köszönlek...

Balliteráció bizsgaidőszakban

Betűk borzasztó birodalmába betévedő bátorság bennem bizonycsak bizarr barátságba bonyolódik bizonyos bensőmbe betolakodó banális bizonytalansággal.

Biztosan beteges belegondolni bodító bolondságok bravúros bőségébe, bármennyire bűbájosak.

Szomszéd

Na, mondom, megyek berakom a ruhákat mosásra a gépbe. Kilépek a folyosóra, mögöttem még egy ajtócsattanás. Aztán rám köszön a cseh szomszédom... Kezében a szennyes-szatyor. Nevetünk, majd társalogva indulunk a mosókonyhába. Közben jól szórakozunk, élvezzük, hogy egyszerre indultunk. Aztán megérkezünk... Minden gép szabad. „Parancsolj” – jegyzi meg, s ismét nevetünk. Így kezdődik a hét...

Köszönöm! Szép ajándék ma reggel...

Amúgy a minap összefutottunk a folyosón, s kérdi, hogy van-e késem. Meg is lepődtem... Mondom így kézzel-lábbal, hogy késem nincs, de bicskám van... Azt mondja, neki kés kell. Na, mondom, úgy látszik rosszul mutogattam el, mondom, várj, hozom. Ahogy meglátta, megnyugodott. Vágóeszköz... Bementünk a szobájába, s az ablakból bevett egy kolbászt. Mutatja a feliratot. Csabai kolbász... „A vakációban sízni mentem, édesanyám ezt pakolta fel, s nem fogyott el. Gondoltam, elhozom, együtt megesszük...” Hálás voltam, de annyira, hogy átléptem a szobámba, s egy kicsi erőset átvittem... Pohár csak egy volt, felváltva ittunk... Mondom, ebből igyunk, nehogy a kolbász azt higgye, kutya ette meg...

Aztán hosszasan beszélgettünk...

Hmm...

Hogy a hol volt, hol nem volt, mikor, hol, miért kezdődik? Nem érdekes. A fő, hogy van... S a szerepek, melyeket osztva-osztatlan megkaptunk, a mieink vagy nagyon annak tűnnek. Benne vagyunk, s lassan egybenövünk vele, vagy legalább is igen közel kerül hozzánk. Persze ebben szívesen segítenek mások is. Igen, szívesen. Vagyis a szívük diktálta módon néznek ránk, és beállítják a reflektort... Megesik, hogy először sérti szemünket, de lassan megbarátkozunk vele, aztán el is kezdünk mozogni benne, s van, hogy újdonságot fedezünk fel, mely örömteli; s van, hogy újdonságot, mely elkeserít... De egy ideig mindenképp érdekes a reflektorfény, elbűvöl és megmutat... Aztán mégis: jól esik, amikor egy másik jelenet következik, s amíg tart, végre önmagad lehetsz... S van, hogy őrülten nevetsz, mélyről jövő, feltörő kacaj; van, hogy csak kuncogsz a markodba; s az is lehet, hogy végre sírni is tudsz... Ki tudja?

Mondd, miért...?

A lépcső mellett.
Ott vettem észre. Hogy
az esőcseppek az ablakon
elterpeszkedve
egymásbafolynak.
Könnyedén, zajtalan...

Csak csodálkozom...
Az egység ilyen egyszerű?
Elengedi cseppségét, s
már is nagysággá válik...!?

Mondd, miért bonyolítom?

Hej, komám

egy cseppet karácsony után hazaléptem vót. Erőst jólesett Erdélybe megérkezni, s má odafejlődénk ember, hogy a repülő es leszáll mifelénk. Így osztán Kolozsváron landolánk, s onnan Marosvásárhelyig került egy fuvar Barni jó voltából, de osztán Vásárhelyről érdekesebb út következett. Hát egy ilyen dubával mentem haza, érted-e, de az akkorát került Barót felé, hogyha feleakkora kolbász lenne a palláson, há ejsze egy tizenötévig a legkevesebb nem kéne disznyót vágni. S osztán úgy felrázott ember a négy óra alatt, hogy a karácsonyi sütemény keveredett essze a római emlékeimmel mindegyre. De milyen szép táj vót, s milyen hideg. Mind gyermekkorunkban érted-e. Nagy hó, s béjártam egy jó darabot székelyföldből a buszos cég segítségével. S a kicsi nénik, bácsik minden faluba szálltak fel s egy másikba szálltak le, sokan székelyruhába s bekecsbe, olyan jófajta nagy kucsmába. S amikor szálltak le mindenkinek szép ünnepet kívántak. Mentek komához, rokonhoz, s a hosszú csendes téli estéknek így adtak ma is értelmet. Jó volt látni őket...

Osztán nagy nehezen Szentgyőre értünk, de amikor a buszról leszállék az a minusz tizenöt fok mind a nadrágom alá futott, s egy olyan mozgásba kezdék, hogy azt még Kercsó keresztmámi újdonfőtt kocsonyája es megirigyelhetné. Héába na, a zember alig menyen kicsit melegebb éghajlatra, mánes kínlódik, mikor hazakerül. Otthon vót nagy öröm minden részről, me ugye ritkán van együtt a család. Növögetünk mű es mind a zágoni cukorrépa, s ahogy az is érik, szedik ki a fődből s fejezik, mi es lassacskán tépődünk kifelé a fődből s éregetünk. Osztán egy kicsi édesség es kikerül belőlünk ejsze.

Na, hát osztán Szentgyörgy sokat nem változott. Kimensz az utcára s hallod a jó megjegyzéseket, s nem győződ csodálni, hogy itt még ilyen székelyül társalognak. Kutyafuttában meg-megérintette fülemnek bessejét egy-két ilyen:
- Hát te Jóska, a tőtött káposztát kiottotad-e? - kérdi a zasszony.
- Hij, azt biza elfelejtém - szól vissza a férje.
- Hát akkor osztán nézhessük a zaragázt, ha kifut. Hadd el, me te pucolod meg a kályhát, azt a...
Ez csak egy példa ember, de így menyen ott felénk az élet. Rotyognak a jó tőtöttkáposzták, s má Barni mondá a repülőn, hogy most hazamenyünk, s megcsemellünk, ugye a sok zsírostól. Hát én es kéccer nekifeküttem egy kicsi jó tötelékesnek. Eccer tőtöttkáposzta vót s másszor sarmale. Me először Szentgyörgyön székelyekkel ettem vót, másodszor Kolozsváron rományokkal. Hej finom vót erőssen.

Esszefoglalva kicsit rövid vót, de velős ez a vakáció. Egy-egy pohár pálinka mellett téged es elemlegettünk, drága komám, s reménykedünk, hogy Veled es megihatunk hamaroson valamit. Na, hát erről jut eszembe, s ezzel bé es fejezem. A székely s a zesze beszélgetnek. Aszongya a székely:
- Hej, nem tudom megigyam-e ezt a harmadik pohár pálinkát?!
Mire a zesze:
- Nem tudom megiszod-e vaj nem, de én mentem!

Osztán vót még egy érdekes tapasztalatom, hej. Rómába es, s Kolozsváron es aszt figyeltem meg, hogy a rományoknak nem esik jól sorbaállás nékül felülni a repülőre. Pedig má a csomag le van adva, s ott van mindenki a kapunál, látszik is, gondolható is, hogy mindenki felfér, de amikor a jegykezelő megérkezik, abba a minutába állnak sorba, s gyurakodnak. Így osztán Rómába, kicsivel hamarabb valamelyik bisztonsági őr béjöve az ajtón, s ezek egyből mind nekirohantak a kapunak. Meg is jegyezte olaszosul, hogy olyanok mind a juhok. Na, hát látod-é mire vót jó a kommunizmus. Kolozsváron pedig, ahol osztán béhunyott szemmel se lehet eltévedni, s úgy is látod, mikor kell menni, majdnem eltapottak, amikor elkezték felengedni az embereket, s úgy néztek mind borjú a vaspántos ajtót, hogy én még ott olvasgatok...

Hát édes egy komám olyan boldog új esztendőt Neked, ahol a tehén tőgye ki nem fogy, s a jó kolbász s szalonna gyűlöget a füstölőbe, s a gabona a hijúba. S osztán, ha Jolánka a 180-at bétőti, feltétlenül hívjatok meg a nagy eseményre, vagy legalább kostolót kűdjetek, hallod-e!