Anya és halál. Valahogy
ezek a szavak most fontosak.
Ne kérdezz!
Magam sem értem, csak
visszanézve látom, minazt
mi közel jött egészen, s
aztán lassan itt maradt...
Ha gondolatok közé
kóborlok, pillanatok alatt
van magyarázat. Érdekes...
De elég-e most a gondolat?
Ketten vannak bennem... az egyik
hangosan bólogat, másik csak
néz és hallgatag... Őt is kérdezem,
de tovább néz, tekintetével beszél:
van gondolat, mely fontos, de
te nézz és láss...
Lecsengés...
Visszhang...
Aztán újra csak egymagam,
ülök itt tovább, s bennem valami
nyugtalan, majd lassan nézni kezd...
Hogy hova? Talán ahova a halál az anya...
De ez ismét csak gondolat...
S az egyik még mindig hangosan
bólogat, a másik meg néz némán...
Én meg köztük valahol keresem...
azt, ami anyát és halált összekapcsol...
Keresem önmagam...?!
1 megjegyzés:
Összeértek bennem e szavak. Én sem tudom miért, vagy tudom, de nem akarom tudni, nem akarok rágondolni...
Olyan esendők vagyunk...könnyen elcsüggedünk...és mindkettő (talán mindig)megjelenik...
És néha (vagy többször)úgy érzem, mindig közbejön "valami"... "valami",ami megszakítja az el sem kezdett kifejezéseket, kommunikációt...
Pedig olykor(vagy nagyon sokszor) annyira jó volna elmondani Valakinek,amik fontosak...
Megjegyzés küldése