én vagyok

Napsütésbe burkolózott vasárnap

fényedbe öltöztem...elhallgattál,

eltűntél, dolgaid tengerének

mélyére merültél, s csak titkon

remélhetem, hogy feltalálsz majd.

Látom fényedet, hiszek Benned,

tudom, hogy megleled utadat, s

ne lepődj meg, ha fénycsóváddal

felszínre érsz, s napraforgót látsz

a mindent betöltő fövenyen...

én vagyok...

Reggel Veled

Reggelem Rólad regélt...

És szemem visszahunytam,

hogy halljam az egész

költeményt... Elaludtam.

A Rólad szóló szavak ágyán

nyugodtan ringatóztam,

s álmomban tündéri Lényeddel

találkoztam. Ott maradtam.

Örökkétig...

Frusztráció vagy szent düh?!

Érdekes élményben volt részem a minap. A Mátyás templomba mentem misére, és kicsit hamarabb érkeztem. Rózsafűzér volt. A rózsafűzér vége utáni és a mise előtti csendben egy félmondat csapta meg a fülemet. A másik oldalról jött, idős női hang suttogta rettenetes dühvel: "ha tudnám, ki az, eltörném a kezét, az biztos". Az első reakcióm cinikus mosoly volt: mitől is keresztény az, aki templomba jár? ill. mondhat-e ilyet egy gyakorló keresztény... Halvány ítélkezés is elindult bennem, de azt megállítottam. Azután meg az ugrott be, hogy Jézus nem mondott ilyet, de maga is ostort font is kiűzte a templomból az árusokat. Akkor mi legyen? Engedjem csak úgy el, hogy ez konkrétan megtörtént? Nem foglalkoztam a kérdéssel, részt vettem a misén. De a gondolat nem hagyott nyugodni. Minden tiszteletem a hagyományos egyház előtt, és mélyen megérint az idős asszonyok közös imája, meghat az a következetes kitartó imádság, amit nem egyszer tapasztalunk templomokban. Ugyanakkor nem tudok elmenni amellett sem, hogy egyedülálló, özvegyen maradt idős hölgyek vagy vénleányok időnként produkálnak hasonlót nemcsak templomi környezetben, hanem máshol is. Erről azt gondolom, hogy nem a krisztusi szent düh, hanem emberi frusztráció. Gyökereihez érdemes lenne egyszer lemenni, mert az a sejtésem, hogy pontosan a leghitelesebb és legmélyebb keresztény tanítás figyelmen kívül hagyását találjuk ott. Ugyanis a szeretet, a megbocsátás, a kommunikáció - kommunió főtanítása az evangéliumnak. Személyes felelősség is lehet benne, de úgy gondolom, az egyházi vezetés, az evangélium hirdetőinek felelőssége is ott rejlik abban, hogy nagyon sok ember a kereszténység felszínén túl nem láthatja meg a mélyen rejlő értékeket. Talán ezen egyházi vezetés érdeke, hogy a felszínen tartson minket? Nem hinném... Vagy csak megszokták? Nem tudom... Talán ez így a legegyszerűbb. Kevés energiával működik... De meddig? A jelek nem a felszínes, hanem a mély és meggyőződéses kereszténységnek ígérnek jövőt! És mindannyian felelősek vagyunk e mélység továbbadásáért, ha egyszer is megtapasztaltuk...

Neked...

Lelkemet darabokra szedte,
létemet megkérdőjelezte,
ingét magára vette,
s halkan köszöngetett az ősz...

Most már komolyan vettem...

Aztán napfénybe borult,
árnyéka hűvös, fénye
meleget nyújt, s én észrevettem,
hogy szívem csendjében,
csak úgy halkan, a maga módján,
megszólalt az Isten...

Reményem, létem újraéledt,
s bizalmam örök... türelmemet Tőle
nyertem, így nyugalma takaróját
magamra terítettem, szívem közepén
kényelmes helyet készítettem,
s oda várlak, ahol foteled mögött
ott áll az Isten... s hol fejemet
titkon öledbe tenni vágyom...

Maradjunk befejezetlen...

tarka kő. csend. örök.

tarka kövekkel kirakott utunkon
más már nem halad... elhallgatott
a nagy harang, s már csak a
kicsi zeng bele az éjszakánkba,
s én szíved közepén ülve
hallgatom, ahogy mesél, ahogy
zenél, ahogy megszólaltat örömet
s bánatot...
mind a miénk... a
tiéd és enyém...
mert utunkon más nem halad,
csak a csend...
a csend, mely mélyről épít,
mely megtanít, mely elvezet,
mely lelkekben éledez, s teremt
újjá egészen bennem Tégedet,
s Benned engemet... légy kegyes
ó, csend, s én Rád hallgatok,
s utcánk tarka kövein tovább
ballagok karöltve az éjszakával...
Nélküled fáznék... maradj fény,
ne légy árnyék gyenge porszemek
oldalán... légy fény, melyben játszanék
porszemnyi énemmel s maradnék Tiéd
örökkétig... légy fény, légy fényem,
s én békédet őrizném, s őrizem,
csendben, halkan, ahogy egy angyal
ballag a sok tarka kövön... gyengéd
fuvallat, s csak szelét érzed, mert
járta nem kopog a kövön...
maradj, légy fény, maradj
s légy ÖRÖK...