tarka kövekkel kirakott utunkon
más már nem halad... elhallgatott
a nagy harang, s már csak a
kicsi zeng bele az éjszakánkba,
s én szíved közepén ülve
hallgatom, ahogy mesél, ahogy
zenél, ahogy megszólaltat örömet
s bánatot...
mind a miénk... a
tiéd és enyém...
mert utunkon más nem halad,
csak a csend...
a csend, mely mélyről épít,
mely megtanít, mely elvezet,
mely lelkekben éledez, s teremt
újjá egészen bennem Tégedet,
s Benned engemet... légy kegyes
ó, csend, s én Rád hallgatok,
s utcánk tarka kövein tovább
ballagok karöltve az éjszakával...
Nélküled fáznék... maradj fény,
ne légy árnyék gyenge porszemek
oldalán... légy fény, melyben játszanék
porszemnyi énemmel s maradnék Tiéd
örökkétig... légy fény, légy fényem,
s én békédet őrizném, s őrizem,
csendben, halkan, ahogy egy angyal
ballag a sok tarka kövön... gyengéd
fuvallat, s csak szelét érzed, mert
járta nem kopog a kövön...
maradj, légy fény, maradj
s légy ÖRÖK...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése