Frusztráció vagy szent düh?!

Érdekes élményben volt részem a minap. A Mátyás templomba mentem misére, és kicsit hamarabb érkeztem. Rózsafűzér volt. A rózsafűzér vége utáni és a mise előtti csendben egy félmondat csapta meg a fülemet. A másik oldalról jött, idős női hang suttogta rettenetes dühvel: "ha tudnám, ki az, eltörném a kezét, az biztos". Az első reakcióm cinikus mosoly volt: mitől is keresztény az, aki templomba jár? ill. mondhat-e ilyet egy gyakorló keresztény... Halvány ítélkezés is elindult bennem, de azt megállítottam. Azután meg az ugrott be, hogy Jézus nem mondott ilyet, de maga is ostort font is kiűzte a templomból az árusokat. Akkor mi legyen? Engedjem csak úgy el, hogy ez konkrétan megtörtént? Nem foglalkoztam a kérdéssel, részt vettem a misén. De a gondolat nem hagyott nyugodni. Minden tiszteletem a hagyományos egyház előtt, és mélyen megérint az idős asszonyok közös imája, meghat az a következetes kitartó imádság, amit nem egyszer tapasztalunk templomokban. Ugyanakkor nem tudok elmenni amellett sem, hogy egyedülálló, özvegyen maradt idős hölgyek vagy vénleányok időnként produkálnak hasonlót nemcsak templomi környezetben, hanem máshol is. Erről azt gondolom, hogy nem a krisztusi szent düh, hanem emberi frusztráció. Gyökereihez érdemes lenne egyszer lemenni, mert az a sejtésem, hogy pontosan a leghitelesebb és legmélyebb keresztény tanítás figyelmen kívül hagyását találjuk ott. Ugyanis a szeretet, a megbocsátás, a kommunikáció - kommunió főtanítása az evangéliumnak. Személyes felelősség is lehet benne, de úgy gondolom, az egyházi vezetés, az evangélium hirdetőinek felelőssége is ott rejlik abban, hogy nagyon sok ember a kereszténység felszínén túl nem láthatja meg a mélyen rejlő értékeket. Talán ezen egyházi vezetés érdeke, hogy a felszínen tartson minket? Nem hinném... Vagy csak megszokták? Nem tudom... Talán ez így a legegyszerűbb. Kevés energiával működik... De meddig? A jelek nem a felszínes, hanem a mély és meggyőződéses kereszténységnek ígérnek jövőt! És mindannyian felelősek vagyunk e mélység továbbadásáért, ha egyszer is megtapasztaltuk...