2007. november 22., csütörtök

Hát te komám,

remélem a nagy hallgatás jót teszen neked, amúgy es arról vónánk híresek, hogy ritkán s töményen beszélünk... Asszem a töménység ilyenkor alakul...

Hej pár napja én es keserűen iszom a teát, s jég nékül, me’ az a kicsi, ami kerül, azt es a lábam köré csavargatom egy kendezőbe, hogy lohassza aszt, ami ott épp növekedik. De nem es a hiúból lejövet ment ki a bokám, s nem es ganyéhányás közbe léptem bé két rossz deszka közé. Mi eppe egy labdát dobigálánk egy akkora s olyanforma szerkezetbe mind egy pityókaszedőkas, értetted-e. Lehet, hogy Kálmikáék jobban ismerik eszt, me’ bisztoson nekik es van az iskolába. Csak az a nehezsége, hogy a labda nagyobb a pityókánál, s így essze kell gyűttsem az erőmöt s a zeszemet, hogy valahogy belécélozzak, de ha nem es örökkétig, de sűrűn sikerül. Szóval eppe ezt a labdát dobigáltuk, amikor felszöktem, hogy a „kas”-hoz közelébb legyek, de jövet az aszfaltra a lábam élivel érkezék, s egy olyan erős valami futott fel a bokám tájékáról, ami osztán a szájamon keresztül távozott a levegőbe. Na innentől kezdve legalább anyira sántálok, mind Csonka Pali bátyom a Kórház utcából.

De a nagy ijettség mellett osztán van más es, me’ itt ember olyan nemzetközi esszefogás jött létre ennek nyomán érted-e, hogy annak párját hét üres faluba meg nem találnád. Me’ egy német esszepakolta a vacsorát, egy cseh házhoz szállította, egy talján orvos megvizitált, egy portugál hozott egy bokafixet, egy ukrán főzte helyettem a kávét (nem olyan zaccost, mind Irmus keresztmámá), egy ír pedig hozott egy francia komédiát, hogy ne unatkozzak belé ebbe a bokarándulásba.

Osztán odakünn nem tudom most milyen világ áll, de a hét elejin elég komolyan reszkettek itt a taljánok, me’ kevesselték azt a három fokot, ami valhogy idekeveredett, s egy-egy úgy reszketett, hogy a kávét a fogai között finom apróra őrölhette vóna. Ekkor gondoltam én belé, hogy Baksa Vilmos bátyom minusz húszba es elindult valami kicsi fát még bészerezni, s olyan olvasnivalót vett magához, amitől se a testje, se a lelke nem érezte vót aszt a nagy hideget...

Hát így most ne, ide a szobámba bézáródtam, s közbe eldúdolgatom aszt a nótát, amit Asztalos Feri barátomtól gyermekkoromba jól megtanultam vót, hogy: Hej sárelő, sárelő, sánta beke állj elő, hej sárelő, sárelő sánta beke állj elő. Víg nóta, táncolja, búsan nincsen aki hallgassa.

Akkor a jó Isten szakassza Reád minden áldását, szerusz értetted-e!

Nincsenek megjegyzések: