Figyelem

A minap házunk rektora egy érdekes idézetet osztott meg velünk. XXIII. János pápa, arra a kérdésre, hogy mi a feladata pápaként, azt válaszolta, hogy figyelni a Lélek munkáját az egyház életében. Rektorunk szerint ez minden elöljáró feladata. Az otthonlét érzését erősítette bennem...

A figyelem megragadott. Azt hiszem, hogy a figyelés megtanulása nemcsak elöljárók, „családfők” feladata, hanem mindenki személyes életében fontos, mert ez segít bennünket élni. Élni számomra annyi mint jelen lenni. Így aztán elég gyakran kapom magam azon, hogy csak vegetálok, tervek, dolgok, gondolatok és érzelmek között lavírozok, miközben az élet történik körülöttem, és a „sok fontos dolgom” miatt nem tudok vele kapcsolatba kerülni. Itt segíthet sokat a figyelem! Ha figyelek az ÉLETre, magamra, a környezetemben levő személyekre és történésekre... Jó példa erre a filmnézés. Amikor ezt teszem, egy idő után egyszerűen ott vagyok a filmben, mert teljesen leköti a figyelmemet. A film viszont csak egy mesterséges folyamat, akkor is, ha az életben gyökerezik. De ugyanezt megtehetem az élettel is, ha kezdek tudatosan rá figyelni. Tanulnom kell az élet filmjébe belemerülni...

Egyre inkább azt hiszem, hogy itt jön létre az egység. Amikor elkezdek a jelenre figyelni együtt vagyok környezetemmel vagyis az ÉLETtel, s ez minden. Ez az egyszerűség viszont igencsak bonyolult...

Kószálnak. Gondolatok és érzelmek.
Tudom, hogy vannak. Azt is, hogy
hozzámtartoznak. Mégis sokszor
rajtam kívűl vannak, tanítani,
vezetni akarnak, s ha beléjük merülök,
múltat, jövőt, tanulságot s terveket mutatnak,
miközben mellettem az élet történik.

Ekkor jött a szó: figyelem!
Kuszaságom közepébe talált.
Kiforgatott. Kiürített. Most itt vagyok.
Tapasztalok. Első sorban magam,
ha néha együtt vagyok. Aztán innen
kinézve arcokat. Bolyongó tekintetek.
Egy pillantra megállnak, de már mennek is.
Rájuk most nem számíthatok.

Mondd! Valójában mit keresek,
ha ÉLETben vagyok?

Magyar Mise

A mai napot pihenésre, ki- és bekapcsolódásra szántam. Szabad napunk van, így aztán pihenhettem, majd délelőtt meghallgattam a Magyar Misét. Kikapcsolódásnak gondoltam, de bekapcsolódás is lett közben, mert e mű hangulata valami ünnepbe vezetette bele. Csak ekkor tudatosult bennem, hogy ma ünnep van. Persze a dátumot reggel is láttam, de ezt a fantasztikus alkotást hallgatva a fejem tetejétől a talpamig átjárt az ünnep.

Most két dolog érintett meg belőle. Az egyik, hogy a tényektől nem látjuk a valóságot. Mik a tények? Amiket én meg tudok határozni, amit ki tudok mondani, ami körülvesz. Konkrétan lehet ez a házam, az autóm, lehet a hobbym, a pénzem, lehet a munkám, a családom, lehetnek a barátaim, a kedvenc zeneszámaim, és sorolhatnám. Pár napja valakivel arról beszélgettünk, hogy mit akar mondani de Mello egyik története, melyben egy üzletember megkérdi, hogy mit kell tennie, hogy boldog legyen, el kell-e adnia a jól menő üzletét. A válasz pedig az, hogy térj vissza a szívedbe. Azt hiszem egybecseng ez a két mondat. Mert nem azt akarjuk, hogy ezek a tények eltűnjenek az életünkből, hanem egy új hozzáállás kereséséről van szó, a prioritások figyelembevételéről. Ami azt jelenti, hogy az előbb felsorolt személyek, dolgok akkor takarják el a valóságot, ha nem a maguk helyén vannak. Ez most újra felkavart, hogy megnézzem „tényeimet”… A szívemből, életem központjából, ahol az ÉLET darabkája van bennem, onnan kell ránéznem az életemre…

Ha ezt meg tudom tenni, akkor jön az, ami másodikként érintett meg: amikor az önátadás, az áldozat megtörténik a Magyar Misében, akkor egy ideig egy erős szívdobogás hallható, ami addig nem volt. Ebből pedig az következik számomra, hogy az önmagamból való kilépéssel, az önátadással, a tények helyes látásával és használatával kezdődhet el bennem az élet, mely maga az ÉLET. De az átváltozás is az ő erejéből történik… Most erre az életre vágyom… Ennek pedig van egyfajta bizonytalansága, mert nem én vagyok az, aki legjobban tudom a következő lépést, hanem ezt átengedem az ÉLETnek. Ahogy Hamvas egyik mondata ezt kifejezi: Az élet akkor kezdődik, amikor nem tudod, mi lesz. Számomra ez úgy alakul át, hogy az élet akkor kezdődik, amikor nem feltétlenül én tudom, hogy mi lesz.

Itt pedig elérkezem Máriához, akinek az ünnepe van. Számomra ettől nagy és ettől boldog ez az asszony, hogy rá tudta bízni magát kislányként az ÉLETre, hogy az teremtse meg a biztonságát. S ha az ő életét látjuk, akkor egyből világos lesz, hogy a ráhagyatkozás nem azt jelenti, hogy a szenvedés, rossz eltűnik az életemből, s lebegni fogok a föld felett, hanem azt, hogy bármi van is az életemben, abban én nem vagyok egyedül, mert a biztonságom nem magamban van.

Most az van bennem, hogy mennyi sok nagy dolgot írtam, de ahogy a valóság mutatja, én ezekben is kicsi vagyok, de az ÉLET erejéből merítve, törekszem…

Ana öröme

Ma az ebéd után segítettem eltörölni, elpakolni az edényeket. Ez is nemzetközi munkának számít, mert jelenleg egy tájföldi és egy román hölgy végzi ezt a munkát. Így aztán Anaval, a román hölggyel volt alkalmunk kicsit beszélgetni, ő is örül, ha itt az anyanyelvén beszélhet. Nagyon megérintett az ő öröme.

Sokszor annyi mindenre vágyok, keresek, különböző tárgyak, ruhadarabok, mindenféle csecsebecsék, s amikor megvan, mégsem tudok igayán örülni nekik.
Ugyanígy, egy-egy szllemi kincset is sokáig tudok keresni, de utána már egy újabbat kersek. Ana pedig már napok óta örül annak, hogy felvették ide dolgozni, habár nem olasz, és elég rég nem vettek fel ebbe a házba új munkaerőt. Az az öröm és lelkesedés, amit az arcán láttam, miközben ezeket mesélte, nagyon megérintett, és elgondolkozatott...

Örülni egyszerűen annak, ami van. Annyi minden van jelen velem egy pillanatban, s én mégis valami másra vágyom... Itt az ideje újra felfedezni azt, ami itt van.

Az ÉLET ma Ana-n keresztül közelített. Nagyon leleményes, megtalálja az utakat... Köszönöm!

Találkozás

Pár napja meglátogattam a Vatikáni Rádió magyar programjának szerkesztőit. Két hét után először beszéltem magyarul, sőt még székely viccekre is volt igény, s olyan közönség volt, akik vették is a lapot. Most esett le csak, hogy mit is jelent tudni a nyelvet, birtokolni egyfajta mentalitást, gondolkodási stílust. Persze sok vicc vicc marad fordítás után is, de nagyon sok lefordíthatatlan. S mennyi mindennel van így...

De nemcsak a magyar beszéd volt élmény a Rádióban, hanem az a közvetlen és kedves fogadtatás is, amelyben részem volt. Az volt az érzésem, hogy már ismerjük egymást, s most csak újra találkoztunk. Nagyon jó hangulatban eltöltött idő volt.

Így telnek napjaim, új és újabb, jó és jobb találkozások...

Drága egyetlen komám!

Nekem itt Olaszba eccer erőst jól telik. Nem tudom, hogy ti otthonjába hogy vagytok, de itt az élet napos ódala elég szépen látszik.

Itt nem csak egy központ van mind nálunk otthon, ember. Itt osztán egymás mellett vannak szinte olyan piazzak, na, mind nálunk a központ. S milyen szép kutak, ahol szökik a víz, értetted-e! Persze nem lehet azt neked könnyű elképzelni, me’ amíg ide nem jövék ez nekem sem vala eccerű. De most, hogy a jó Isten idesegített, igyekszek itt mindent jól megfigyelni, me’ a fényképezőgépet nem is szerettem, s nincs es na, ez az igazság. Így osztán eléggé meg kell erőltessem az agyamot, s a sok furfangról át kell sirüljek ezekre a megjegyzésekre, de hát otthon el akarom én es mesélni, hogy mit láttam, me’ Hazug Pista bácsi meséit, ahogy hallám, má’ ti es meguntátok. Pedig jól forog a zagya a zöregnek. Legalábbes jól forgott vót, míg otthon vótam, de remélem, mire hazamenyek es, még a jó Isten egészségbe megtartsa őt es, s a családját es.

Hogy én itt mit csinálok? Tanólok, drága komám, me’ itt se székelyül, se magyarul nem értenek, s rományul es csak a piacon, értetted-e. Me’ vasárnap valék a piacon, kellett vegyek egy teniszcipőt na, s így osztán odakeveredtünk, de teli van itt a piac románnyal, ember, még a zene, amit ha kell, ha nem hallgattunk, az es romány vót. S a jó szivarakot es mind rományok árulják. Ilyen tizenéves suhancok a bluzik alá teszik el a karton szivarokot. Na! Szóval valék a piacon is, de főleg tanólással tőtöm az üdőt, me’ engem ide ezé’ menesztettek.

Az étel itt komám erőst érdekes. A mély tányért kiteszik, hogy az eszedet megjártassák, de osztán laskát hoznak belé, amit ők pasztának hínnak, mind mi a fogpasztát, na. Lassan kezdem megszokni, me’ erőst finom. Osztán itt komám a ződséget nem a másodikkal eszik, nehogy a saláta a disznóval esszevesszen, hanem a hús után, odabé má’ mindegy ejsze.

A városba pediglen jó a hangulat. Osztán olyanok vannak, nem es hinném, ha nem látnám. A szobrok előtt van egy kicsi doboz, s ha abba pénz dobódik, a szobor vaj meghajol vaj integet. Eccer egyik meg es ijesztett.

Na! Most ennyit egyelőre, s várom, hogy írjatok tik es, me’ én es hallanék otthonról ezt-azt!

Szeretettel: komád, Estány

Nemzetköziség és színeváltozás

Ma kicsit összeért bennem e két esemény, mert az első folyamatosan jelen van, a másikra pedig a mai ünnep hívta fel a figyelmemet. Igen, a nemzetköziség nagyon komolyan jelen van közösségünkben. Nap mint nap tapasztaljuk egymás közös és különböző vonásait, kultúráink színességét, szépségét, másságát.

De hogy jön ide a színeváltozás? Azt hiszem ez az egyik pont az evangéliumban, ahol Jézus beavatja pár apostolát az ő kultúrájába. A „kultúrsokk” meg is van, hiszen Péter össze-vissza beszél, legalábbis ezt írja az evangélium, hogy nem tudja, mit mondott. Ez így van. De el tudom képzelni, hogy abban a kultúrában az ÉNünk majd háttérbe szorul, s ez történt meg egy pillanatra Péterrel is, amikor nem magának akart sátrat, hanem azoknak, akik körülötte voltak.

Pontosan itt ér össze bennem mindez! Mert ez a kultúra „köztetek van”! Nagyon jó tapasztalni azt, hogy sokféleségünk, bábeli zűrzavarunk közepette is képesek vagyunk egymásra figyelni, elég komoly intenzitással tudjuk kérdezni egymást, tudunk beszélgetni, tudunk a másik életéből, tapasztalataiból is kiindulni.

Számomra erről szól a mai ünnep! Az ÉLET mai ajándéka ez számomra, hogy megélhetek már itt olyan helyzeteket, amelyben része volt Péternek is! Persze az árnyékaim léteznek, és meg is maradnak, mert ember vagyok! De emellett szeretnék nyitott lenni azokra a pillanatokra is, melyek általában rövidek, de az ÉLET ott is munkálkodik…

A nap átlagos, az ÉLET nem

Szinte hihetetlen számomra, hogy nap mint nap egyre szebb élményekkel ajándékoz meg az ÉLET. Nem nagy dolgok ezek, de igenis arról tanúskodnak, hogy nem vagyok egyedül. S ezek az események akkor történnek, amikor szükség van rájuk. Figyelve vagyok, de nem ellenőrző és kritikus szempárt látok, ha arra nézek, hanem egy gondoskodó tekintet figyel, segít, kísér, irányít. Nagyon élvezem de Mello személyes vallomását erről. Azt írja, hogy sokáig nem mert ebbe a szempárba belenézni, mert félt, hogy sok hibát követett el, s e tekintetben meglátja majd az ítéletet. De egyszer összeszedte minden bátorságát, és belenézett. Csak ez volt a tekintetben: szeretlek. És így fejezi be e vallomását: „Ekkor kimentem, és Péterhez hasonlóan, én is sírni kezdtem.” Ezt csak azért írom le, mert újra megtörtént bennem is ez az élmény, és ez a történet nagyon jól kifejezi, amit mondani akartam.

Aztán eléggé itt van napjaimban, napjainkban az aggódás, néha fölöslegesen, mert például annyira a jövőre irányul, hogy teljesen fölösleges. Erre érkezett ma ismét válasz: „Aki folyton a széljárást lesi, sohasem vet, aki mindig a felhőket nézi, nem jut el az aratáshoz.” (Préd 11,1-4) Nagyon megérintett ez a mondat, mert tényleg sokszor elvesztem a JELEN fonalát hasonló aggódások miatt. Persze elég szűkös a határ a megfontolás és az aggódás között, de létezik. Ezt keresgetem…

Ami még nagyon fontos volt számomra ma, hogy egy nagyot kosaraztunk az udvarunkban. Egyrészt a felállás tetszett nagyon. Kettő kettő ellen játszodtunk: egy horvát és egy madagaszkári egy portugál és egy magyar ellen. Nagyon jó játék volt. De a másik maradandó élményem, hogy egy idős jezsuita kiszólt az ablakon, s nem azt mondta, hogy hagyjátok abba, mert dolgozom, hanem megdicsért, hogy milyen jót dobtam. Kis történés, de erősít abban, hogy itthon vagyok és mutatja, hogy kik is a jezsuiták…


Kezdj élni bennem!

Kerestem. Figyelnek. Egy tekintet.
Félek. De felnézek, s meglátom.
Az érzés ismerős, arcomon érzem,
Hogy simogat, ölel. Megbénulok.
Nézem e tekintetet, és lassan megszűnök.

Kezdj élni bennem!