A minap házunk rektora egy érdekes idézetet osztott meg velünk. XXIII. János pápa, arra a kérdésre, hogy mi a feladata pápaként, azt válaszolta, hogy figyelni a Lélek munkáját az egyház életében. Rektorunk szerint ez minden elöljáró feladata. Az otthonlét érzését erősítette bennem...

Egyre inkább azt hiszem, hogy itt jön létre az egység. Amikor elkezdek a jelenre figyelni együtt vagyok környezetemmel vagyis az ÉLETtel, s ez minden. Ez az egyszerűség viszont igencsak bonyolult...
Kószálnak. Gondolatok és érzelmek.
Tudom, hogy vannak. Azt is, hogy
hozzámtartoznak. Mégis sokszor
rajtam kívűl vannak, tanítani,
vezetni akarnak, s ha beléjük merülök,
múltat, jövőt, tanulságot s terveket mutatnak,
miközben mellettem az élet történik.
Ekkor jött a szó: figyelem!
Kuszaságom közepébe talált.
Kiforgatott. Kiürített. Most itt vagyok.
Tapasztalok. Első sorban magam,
ha néha együtt vagyok. Aztán innen
kinézve arcokat. Bolyongó tekintetek.
Egy pillantra megállnak, de már mennek is.
Rájuk most nem számíthatok.
Mondd! Valójában mit keresek,
ha ÉLETben vagyok?
1 megjegyzés:
Ahogy olvastam ezt a bejegyzest, hasonlo gondolatok jelentek meg bennem is. Megis - gondoltam - en inkabb azt mondanam, hogy az elet az egyutt-letezes. Mire ezen gondolatom vegere ertem, mar ott is volt, a kovetkezo mondatban! Hat nem csodalatos az elet?
Megjegyzés küldése