Figyelem

A minap házunk rektora egy érdekes idézetet osztott meg velünk. XXIII. János pápa, arra a kérdésre, hogy mi a feladata pápaként, azt válaszolta, hogy figyelni a Lélek munkáját az egyház életében. Rektorunk szerint ez minden elöljáró feladata. Az otthonlét érzését erősítette bennem...

A figyelem megragadott. Azt hiszem, hogy a figyelés megtanulása nemcsak elöljárók, „családfők” feladata, hanem mindenki személyes életében fontos, mert ez segít bennünket élni. Élni számomra annyi mint jelen lenni. Így aztán elég gyakran kapom magam azon, hogy csak vegetálok, tervek, dolgok, gondolatok és érzelmek között lavírozok, miközben az élet történik körülöttem, és a „sok fontos dolgom” miatt nem tudok vele kapcsolatba kerülni. Itt segíthet sokat a figyelem! Ha figyelek az ÉLETre, magamra, a környezetemben levő személyekre és történésekre... Jó példa erre a filmnézés. Amikor ezt teszem, egy idő után egyszerűen ott vagyok a filmben, mert teljesen leköti a figyelmemet. A film viszont csak egy mesterséges folyamat, akkor is, ha az életben gyökerezik. De ugyanezt megtehetem az élettel is, ha kezdek tudatosan rá figyelni. Tanulnom kell az élet filmjébe belemerülni...

Egyre inkább azt hiszem, hogy itt jön létre az egység. Amikor elkezdek a jelenre figyelni együtt vagyok környezetemmel vagyis az ÉLETtel, s ez minden. Ez az egyszerűség viszont igencsak bonyolult...

Kószálnak. Gondolatok és érzelmek.
Tudom, hogy vannak. Azt is, hogy
hozzámtartoznak. Mégis sokszor
rajtam kívűl vannak, tanítani,
vezetni akarnak, s ha beléjük merülök,
múltat, jövőt, tanulságot s terveket mutatnak,
miközben mellettem az élet történik.

Ekkor jött a szó: figyelem!
Kuszaságom közepébe talált.
Kiforgatott. Kiürített. Most itt vagyok.
Tapasztalok. Első sorban magam,
ha néha együtt vagyok. Aztán innen
kinézve arcokat. Bolyongó tekintetek.
Egy pillantra megállnak, de már mennek is.
Rájuk most nem számíthatok.

Mondd! Valójában mit keresek,
ha ÉLETben vagyok?