Magyar Mise

A mai napot pihenésre, ki- és bekapcsolódásra szántam. Szabad napunk van, így aztán pihenhettem, majd délelőtt meghallgattam a Magyar Misét. Kikapcsolódásnak gondoltam, de bekapcsolódás is lett közben, mert e mű hangulata valami ünnepbe vezetette bele. Csak ekkor tudatosult bennem, hogy ma ünnep van. Persze a dátumot reggel is láttam, de ezt a fantasztikus alkotást hallgatva a fejem tetejétől a talpamig átjárt az ünnep.

Most két dolog érintett meg belőle. Az egyik, hogy a tényektől nem látjuk a valóságot. Mik a tények? Amiket én meg tudok határozni, amit ki tudok mondani, ami körülvesz. Konkrétan lehet ez a házam, az autóm, lehet a hobbym, a pénzem, lehet a munkám, a családom, lehetnek a barátaim, a kedvenc zeneszámaim, és sorolhatnám. Pár napja valakivel arról beszélgettünk, hogy mit akar mondani de Mello egyik története, melyben egy üzletember megkérdi, hogy mit kell tennie, hogy boldog legyen, el kell-e adnia a jól menő üzletét. A válasz pedig az, hogy térj vissza a szívedbe. Azt hiszem egybecseng ez a két mondat. Mert nem azt akarjuk, hogy ezek a tények eltűnjenek az életünkből, hanem egy új hozzáállás kereséséről van szó, a prioritások figyelembevételéről. Ami azt jelenti, hogy az előbb felsorolt személyek, dolgok akkor takarják el a valóságot, ha nem a maguk helyén vannak. Ez most újra felkavart, hogy megnézzem „tényeimet”… A szívemből, életem központjából, ahol az ÉLET darabkája van bennem, onnan kell ránéznem az életemre…

Ha ezt meg tudom tenni, akkor jön az, ami másodikként érintett meg: amikor az önátadás, az áldozat megtörténik a Magyar Misében, akkor egy ideig egy erős szívdobogás hallható, ami addig nem volt. Ebből pedig az következik számomra, hogy az önmagamból való kilépéssel, az önátadással, a tények helyes látásával és használatával kezdődhet el bennem az élet, mely maga az ÉLET. De az átváltozás is az ő erejéből történik… Most erre az életre vágyom… Ennek pedig van egyfajta bizonytalansága, mert nem én vagyok az, aki legjobban tudom a következő lépést, hanem ezt átengedem az ÉLETnek. Ahogy Hamvas egyik mondata ezt kifejezi: Az élet akkor kezdődik, amikor nem tudod, mi lesz. Számomra ez úgy alakul át, hogy az élet akkor kezdődik, amikor nem feltétlenül én tudom, hogy mi lesz.

Itt pedig elérkezem Máriához, akinek az ünnepe van. Számomra ettől nagy és ettől boldog ez az asszony, hogy rá tudta bízni magát kislányként az ÉLETre, hogy az teremtse meg a biztonságát. S ha az ő életét látjuk, akkor egyből világos lesz, hogy a ráhagyatkozás nem azt jelenti, hogy a szenvedés, rossz eltűnik az életemből, s lebegni fogok a föld felett, hanem azt, hogy bármi van is az életemben, abban én nem vagyok egyedül, mert a biztonságom nem magamban van.

Most az van bennem, hogy mennyi sok nagy dolgot írtam, de ahogy a valóság mutatja, én ezekben is kicsi vagyok, de az ÉLET erejéből merítve, törekszem…