Ma valahogy olyan témák jöttek elő a kurzusokon, amik teljesen ráilleszkedtek a tegnap délutánomra, különösen egy beszélgetésre. Egyszerűen azt éltem meg, hogy ugyanaz megy tovább, csak más fórumon, de bennem ugyanarra csatlakozott.Az első, ami tetszett, hogy még soha nem hallottam jogi szempontból tárgyalni Jézusnak azt a mondását, hogy ha valaki társát bolondnak nevezi, méltó arra, hogy törvényszékre adják. Azért tetszett, mert tényleg, kis dolgokkal indulnak általában a nagy konfliktusok, s Jézus már a gyökerére felhívja a figyelmet. A tegnap délután pedig arról beszélgettünk, hogy meddig is kell elmennie egy kereszténynek, hányszor is kell adnia egy koldusnak, honnan tudja, hogy a koldus mire költi stb. Ez csatlakozik erre a történetre: Jézus a gyökérre irányítja a figyelmet, vagyis affelé, hogy bennem mi van, amikor valamit teszek, s mit indítanak el szavaim, tetteim. Jézus elmegy addig az életében, hogy a rokonai el akarják vinni, mert megbolondult, olyanokat mond. Mi viszont szeretnénk biztos kereteket, ahol mozogni lehet, keresztény is, de kényelmes is. Kompromisszumszagú, de hát nekünk is normális embereknek kell lennünk, nem?
Ahogy ezzel elvoltam, a következő órán az jött elő, hogy a feltámadási szertartást milyen időpontban tartják egyes helyeken. Ekkor mondta a tanárunk, hogy sok pap arra hivatkozik, hogy az emberek félnek éjjel, s ezért estére teszik a szertartást, akkor is, ha még világos van, de nem lehet kockáztatni. Aztán a következőket mondta: „Kérdem én: ha az emberek Karácsonykor nem félnek elmenni az éjféli misére, akkor Húsvétkor miért félnek?” Nagyot nevettünk, de komoly a kérdés, mert utána hozzátette, hogy mi vagyunk azok, akik ezeket kreáljuk az emberekben. Ők pedig elfogadják, megszokják, s itt kezdődik a szokás hatalma, amit nem kell bemutatni. Mindez pedig ismét csak rácsatlakozik bennem arra, amit fentebb írtam, mert mintha itt is lenne egyfajta kompromisszum a kényelem és a kereszténység között. Elég csak az ősegyházat nézni, hogy lássuk, hogy ezt másként is lehet...
Mi a válasz? Magunkban magunknak kell keresnünk... Részemről mindez csak gondolatfelvetés, mert már régebb is érdekelt ez a téma, s most újra előjött, tehát fontos.
A legszebb számomra maga a folyamat, ahogy egymásbaillenek azok a történések, amelyeket függetlennek gondoltam, beszélgetések és órák, személyes és külső fórumok. Ez pedig arra irányít, hogy jó-e elgondolni, hogy mi hogy van... Egyre inkább az tűnik jónak, hogy legyek... s utána visszanézzek...
Valaki puzzlet játszik az életemben...
