Valahogy a pénteki napomat átszőtte a paradoxonokon való gondolkodás... Nem különösebben kerestem, jött. Ghirlanda atya, a jogtanárunk, nagyon érdekes szempontra hívta fel a figyelmünket, s ezzel indult. Azt mondta, hogy azért tudunk bűnt elkövetni, mert Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett minket. Mert Ő szabad, s minket is szabadnak alkotott... Óriási paradoxon: azért vagyok képes rossz döntéseket hozni, mert Ő szabaddá tett, hogy dönthessek, Ő, aki JÓ...
Közben állandóan bennem van a nevem és a lényem paradoxona is, amit az Ő humorának tartok...
Aztán ahogy ezt hordozgattam, este szembetaláltam magam a Római levéllel, ahol Pál a tövisről beszél, amit testében hordoz, s bár jót akar tenni, mégis a rosszat teszi, újra egy ellentét... Aztán ez hozta elő belőlem azokat a tapasztalatokat, amikor azt mondtam magamnak, hogy nincs időm imádkozni, mert sok a dolgom. Aztán el kezdtem még imádkozni is, s ezáltal több időm lett... Mi ez? Nem tudom, nem értem, minden paradoxon titok...
Egy viszont biztos, ha így alkotott, akkor ez nem véletlen... A tövissel kapcsolatban pedig újra előjött bennem, amit már tudok, de jó, ha erősödik: a bűn az a pont az életemben, ahol Isten legkönnyebben be tud lépni, mert itt aztán végképp nam vagyok tökéletes... Kiszolgáltatott vagyok... Rászorulok...
Köszönöm a paradoxonokat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése