Ádjon meg, hé!

Má’ olyan rég nem írtam neked, édes komám, hogy az írasomot es elfelejtetted vóna, ha nem komputerrel írnék neked feszt. De hál’Istennek van ilyen lehetőség es, no.
Most egy hét szabadságunk vót, de mondjuk ezt lehet, hogy nem nagyon érted, me’ otthon a mezei munkálatok, s minden egyeb mellett nem nagyon van idő ilyesmire, ezé’ inkább úgy mondom, hogy bócsús napok járának mifelénk, értetted-e. S ezt osztán úgy ódottuk meg, hogy elmentünk Nápolyba, ami egy elég terebélyes város Olaszban, ott dél felé. Eccer szép város, ember, ahogy fekszik ott a tengerparton.
Ez osztán még érdekes édes komám, me’ mink otthon csak a ződ tengerre jártunk, vaj kapával, vaj kaszával, de ez kék tenger, s sós is ember. S a hullámok jőnek veled szembe, jól meg kell állj a talpadon, hogy el ne vigyenek.

Na, de Nápolyba osztán van élet ember. Kicsi keskeny utcákon úgy mennek ezek a két kerekű motorinók, hogy alig győztem féreállani. Az emberek pedig úgy beszélnek, hogy előre az’ hittem veszekednek, amíg nem mondták, hogy itt ez így normális. Ezek annyit beszélnek itt komám egy óra alatt, mind amennyit mi egész évbe.

Osztán megnéztük a kikötőt es. Most ne a lovakra gondolj, ember, hanem hajókra. A városban van egy nagy kikötő, odajőnek a nagy hajók, s onnan mennek tovább. Eccer mondom, hogy fáin.
Fáin vót Pompej es. Ez egy romváros, ami elég szépen megmaradt, s a csudám ölt meg ember, hogy ezek a régi öregek mire vótak képesek. S itt láttunk olyan embereket, akiket a láva ölt meg, me’ ugye itt van a Vezúv vulkán es. Emlékszel biztoson rea, me’ tanótuk vót annak idején az iskolába. Ezek a pompeiek értelmesek, s kulturáltak vótak, az eccer biztos.

Az időre nem panaszkodom, me’ jó szénaszárító idő van errefelé, de azé néha egy csepp perme jól elkelne, me’ szárad ki minden, még a kedvem es. Ezé osztán néha elolvasok egy-egy „kötetecskét”, hogy öntözzem, értetted-e. Minden másodikot a te egézségedre!